Sztrájk

2010.01.12. 17:00

Ma elindult a BKV sztrájkja. Én nem voltam beosztva, de azért benéztem a kocsiszínembe, szolidaritásból a többiekkel szemben. 

Sajnálatos, hogy eljött ez, hogy megint le állt a közlekedés, ami egy hozzám hasonló "közlekedés buzinak"  a legfájóbb dolog. Az sem kóser, hogy a városvezetés ellenünk hangolja a közvéleményt, miközben pont mi vagyuunk azok, akik hajnalban hétvégén és karácsonykor is dolgozunk, 140e Ft-ért, kb. Nem 2-300e Ft-os juttatásaink vannak, az inkább csak annak a titkárnőnek lehet, aki az Akácfa utcában főzi a kávét, más funkciója nincs. 

A hó fogságában

2009.12.20. 15:30

Na jó, annyira azért nem komoly a helyzet, de érdekes ez a hó helyzet.

   

Tegnap délután amikor végeztem, s bementünk az Ósönbe, elkezdett szépen havazni. Amikor kijöttem, akkor már szakadt a hó. Mire otthon szálltam volna le a villamosról, már hóviharrá vált. Gondolkoztunk, hogy elmenjünk egyet sétálni a havazásba, de mivel eléggé komoly viharnak tűnt, s én másnap (azaz ma) korán kelek, inkább letettünk erről.

Reggel, nemsokkal miután felkeltem (0:45-kor szólt a vekker) kinéztem az ablakon, hááát meglepődtem, mekkora hó esett. De nagyon tetszett, hogy végre már van vmi tartós hó télen, nem úgy, mint az elmúlt években :)

Nemsokkal később, mikor épp a teámat kortyolgattam, az ablakhoz mentem kinézni, mert vmi morajlásszerű hangot hallottam az Alkotás út felől, mintha egy kis gőzmozdony pöfékelne. Sokat nem tévedtem, mert egy Hógép takarította a villamos pályát:-)

Ma amúgy az első 19-es villamossal voltam, amely a Batthyányi térre ment, úgyhogy figyelhettem rendesen a pályát, mert többet láttam a havat, mint a sínszálakat. Fura helyzet volt, de lényegében a villamos "tudja" merre van az útja, bizonyos határokon belül betemetheti a pályát a hótakaró, a tuja tömege úgyis szétlapítja a havat, s kilöki odébb. Csak könnyen leszigetelheti a hó a sínszálat, ahol az áram van elvezetve, de reggel nekem ilyen problémám nem volt, pedig szerintem bokáig ért a hó helyenként a sínszálakon:-)

Ellenben ha a váltót temeti el a hó, na az már gáz! Kora délelött-reggel elkezdődött a hófúvás, minek következtében a Kelenföldi pályaudvarnál lévő rugós váltókat eltömítette a hó. Így "félállásba" kerül a váltó, ami egyenes út a kisikláshoz. (a fenti kép is akkor készült, amikor már próbáljuk kitakarítani a váltót. ha rákattintasz, többet is láthatsz:-) ). 

Sajnos ebben az időben bárhol előfordulhat ilyen "üzemzavar", így a zavarelhárítóink sem tudtak elsőre kijönni az Etele térre, ezért mi járművezetők próbáltuk a váltókat kitakarítani, de mivel  folyamatosan fújt a szél, amint befelyeztük, kezdhettük előlről. A forgalom meg közben állt, pontosabban csak lelassult, mert a két vágányból csak egyet tudtunk használni, míg a másikon ottragadt egy villamos a 49-esből. De amint megjött a felmentősereg a -zavarellhárítók képében - 5 percbe sem tellett, s eltudtunk indulni rendesen:-)

Azért voltak még kisebb fennakadások a váltóknál a hófúvás miatt, de összességében nagyon laza volt ilyen időben vezetni:-) Már csak vmi normális fűtés kéne a villamosba, mert még mindig nem engedett ki a lábam... :-S

 

Itt a tél!

2009.12.18. 03:29

Na végre, leesett a hó, végre fehér karácsonyunk lesz! Nem  vagyok teljesen oda a szélsőséges időjárásokért, de a havat meg a telet azért szeretem. Sőt, inkább a telet szeretem, mert a hideg ellen egyszerűbb védekezni. Ha fázok, felveszek egy pulcsit, meg mégegyet, de nyáron, amikor már az emberen már ruha sincs s mégis melege van, akkor nincs mit csinálni. - max a légkondi. :-)

Mindenesetre a Karácsony nekem most is munkával fog telni. 24, 25 és 26.-ikán az  első 19-es villamost fogom vinni, cserébe majd 27.-ikétől január 3ig nem kell dolgoznom, nehogy már munkával kezdjem az új évet:-D

Picit fura lesz, hogy mind3 nap vezetek, mert eddig csak egy-egy napot toltam az ünnepek alatt, de mindegy, legalább van munkám :-). Meg talán nyugis is lesz 25.-ike és 26.-ika. Csak épp azt nem tudom, hogy karácsonyfát ki fog otthon állítani, mivel Era is délelőtt dolgozik 24.-ikén :-O  Ellenben tudunk majd normálisan Szilveszterezni, mert nincs is rosszabb annál, ha az ember elsején dolgozik, s nem tud így elmenni bulizni. 2007-et így kezdtem. 

De egyenlőre maradjunk karácsonynál: remélem szép lesz! :-)
 

A Bugaci Kispöfögő

2009.12.11. 02:21

 

Ezt a kisvasutat jövő nyárra terveztem bejári:-( Sajnos ebből nem lesz semmi, pedig még idén is felszállhattam volna rá...:-(

Március 24.-ikén,  26.-ikán és áprilisban is kint voltam a Halasi úti végállomáson, amikor csak fotózni voltam, de sajnos csak annyit mondtam magamnak: Majd jövőre! :-( 

Sajnos idén nem fogok tudni menni már, szombaton elmegy az utolsó is, én meg egész hétvégén az első 19es villamossal fogok lenni.

Villamosozzunk Párizsban! :-)

2009.12.08. 16:47

 
November 21.-ikén nyílt meg Párizs legújabb villamosvonala, s ezen a 4 -új- megállyónyi részen lévő pályát filmezték le egy vonalismereti munkamódszer átadáson. Egész jónak tűnik ez a Citadis villamos így a vezető szemszögéből, különösen a "rendszerhangok" jönnek be:-)
 
' 2007 őszén Budapesten ki volt állítva egy Citadis villamos 1:1 arányú makettje, ami egy bemutató példány volt, hogy bemutassák a magyaroknak a franciák, hogy ők milyen villamost is tudnak készíteni, minek nekünk Combinó. Nekem nagyon tetszett a kiállított darab, még a vezetőfülke részét is meg lehetett tekinteni, de az utastere is nagyon odavert. De azért azt is hozzá kell tenni, hogy egy Citadis-nak jóval nagyobb a tengelyterhelése, mivel multicsuklós rendszerű, s emiatt ívekben (azaz kanyarban) sem mehet akármilyen gyorsan, míg a mi Combinóink a "rövidcsuklós" sémát követik, ami az alacsonypadlós villamosoknál egy nagyon jó konstrukció. Gépészetileg viszont jócskán odaveri mind a Combinó mind a Citadis a jelenlegi budapesti villamosokat. Már csaka  3 fázisú aszinkron motorok végett, meg a visszatápláló fékezés miatt. Ja, azt ma már csak 2 típus nem tudja.... :-D
Azért Szombathelyen jó volna ilyet hajtani majd! :-) 

Két videó

2009.12.06. 10:11

 

Ezt most találtam, a szám sztem nagyon odabasz, a Daft Punk-ot meg különben is szeretem, a Queen-t meg inkább kedvelem csak, de néha azt is szoktam hallgatni :-) Mondjuk ez csak egy videójáték reklámja, de nagyon ott van:-)
 

 

A másodikat meg tegnap szerkesztettem egy két és féléves számomra, melyet az egyik legrövidebb idő alatt készítettem, enyhén tintás állapotban. Tök egyszerűen készült: Akkoriban még Windows-t használtam, s volt pár lopott szoftver - szintim. :-) Az alapot egy Minimoog-gal készítettem, melyet a SoundForg-dzsal felvettem. Aztán egy Yamaha CS80 szinti progival rá improvizáltam a pad-ot, s ez lett belőle.

Tavaly egy számhoz készítettem egy slide-show szerűséget, s tegnap jutott eszembe, hogy erre is készíthetnék egyet. Nagyon nincs sok köze se itt, sem a másiknál sem a képeknek a zenéhez, max csak annyi, hogy azokat is én csináltam :-)

A nyereményem az AXN-től

2009.12.04. 13:54

Ma bementem az AXN Hungary  székházába, s átehettem a  nyereményemet, immár egy Sony és egy Apple iPod mp3 lejátszó boldog tulajdonosa is vagyok:-D . Már meg van, mit teszek a lejátszóval, elajándékozom páromnak, neki most ment úgyis tönkre az övé. Nézegettem hazafelé a dobozt, de csak Windows-szal kompatibilis, legalábbis Mac OSXnem volt rajta, hogy kompatibilis lenne, ellenben a Windows 98-tól a Vistáig az összes Ablakos oprendszert felsorolták, amivel együtműködik. De ajándék lónak nem nézem a fogát, úgyhogy örülök az ajándéknak, főleg úgy, hogy nem számoltam nagyon arra, hogy nyerni fogok, csak magamat adtam :-D  - de azért a főnyereménynek /Blue Ray lejátszó/ tudtam volna örülni :-) Egyelőre nem bontom ki, majd aki kapja:-)

UPDATE: Működik Mac alatt is, egyszerűen csak át kell húzni rá, nincs semmi szinkronizáló program hozzá (mg CD sem), úgyhogy tiszta sor:-)

 Más. Van itt ez a cikk, melyben arról írnak, hogy a régi Északi vasúti híd tetejére kerül egy gőzös (mondjuk nem értem, hogy miért pont a híd tetejére teszik). Sajnos egy hete tudom, hogy az általam is örökbefogadott 377-es gőzös paripa lesz az, melyet feltesznek rá. Így a Mecsek II-es mozdonyt fogom már csak karbantartani, de az is egy kedves kis mozdony, s mivel villany táplálja (600 V), közelebb is áll hozzám :-) 

 

Varázs négyszög

2009.12.04. 02:37

R O T A S

O P E R A

T E N E T

A R E P O 

S A T O R 

 

Bárhonnan olvashatod, fentől lefelé, illetve jobbról balról is.

Nyertem! :-)

2009.12.02. 16:02

Előbb kinyitottam a postafiókomat a Gmail-en, s jött egy kedves kis üzenet, hogy nyertem az AXN és a Blog.hu közös játékán, evvel a poszttal . Felnéztem az oldalukra is, s ott volt az eredményhírdetés is, úgyhogy nem hinném, hogy kacsa, ott volt a nevem. Ezentúl elkezdem nézni az AXN-t, nem csak a Hír TV-t meg a National Geo-t:-)   

(pedig a Hír TV-n a legjobb elaludni, miközben ott duruzsolnak a politikusok a fülem alatt, jobb mint egy lövöldözős filmre :-D )

Amúgy egy Sony mp3 lejátszót nyertem, majd vmit kezdek vele az Apple iPod-om mellett:-D :-P

19

2009.12.01. 10:09

Tegnap voltam időszakos alkalmassági vizsgálaton. Megfeleltem.

Ráadásul a mai naptól már a 19-es vonalcsoportba tartozok, mert egy kolléga még múlt hónapban cserélt velem, aki meg a 49-esre akart kerülni, így kemény egy hónap után otthagytam a 49-es vonalat, melyet nem is sajnálok, annyira nem jött már be, minta z elején, főleg a Kiskörúton lévő káosz miatt. Ellenben a 19esnek a Duna parti része nagyon tetszik, s a pálya is tök jó ott, a menetrend is jobb egy fokkal ott, úgyhogy nem bántam meg:-)

MLM kakukk megint

2009.11.29. 09:22

A héten olvastam az Indexen, hogy a legújabb semmiből meggazdagodni vágyók legújabb cége, a Sciennet ellen is eljárást indítottak, ha jól értettem vmi adó probléma miatt.

Engem tavaly próbáltak beszervezni egy MLM (multi level marketing) "szektába, az Aloeverás cuccokat forgalmazó Forever Living Product -ba. Éppen a Havas utcánál fogtam vissza, amikor egy rámenős csajszi odajött hozzám, s mondta, hgoy nagyon jól utazott nálam, meg szépen mondtam be a megállókat, s szerinte nekem tehetségem volna egy sokkal tutibb üzlethez, ami akár még gazdaggá is tehetne engem. Megadott egy címet , meg egy időpontot, hogy ha szeretnék kilépni a BKV bugyraiból, s gazdag lenni, akkor feltétlen menjek oda, s keressem meg őt (telószámcsere volt még). 

Először azt hittem, hogy pornófilmbe keres szereplőket, meg mert ezek a "castingolók" mindenre képesek, az utcán leszólítják az embert, hogy nincs e kedved.... 

De azért elmentem, megnéztem a KöKi-től nem is olyanmesszi helen, hogy mi a franc van ott (cégnevet csak ott helyben tudtam meg, addig nem árulta el a csaj, hogy honnan is jött, miről lenne szó, csak annyit, hogy gazdag lehetek). Taliztam a csajjal, aki bemutatot ott helyben egy csomó embernek, akik már gazdagok lettek, s hogy mennyire heppi minden. Itt már kezdtem gyanakodni, hogy itt másról van szó, nem pornóról :-). Azátán mondták, hogy kezdődik az előadás.

Egy épület tetőterében voltunk, ahol nagyon sokan ültünk, (150 négyzetméter megvolt), s elkezdődött egy előadás, egy amolyan tréning. Folyamatosan avval viccelődtek, hogy ez nem egy szekte, meg volt egy nő is, aki amikor bemutatkozott, úgy köszönt, hogy helő, "Ízisz kristály a nevem. Na jó, csak vicceltem, X Y vagyok......"

 Beszéltek a termékeikről, az Aloe Vera alapú löttyökről, meg egyéb egészséges dolgokról. Ekkor jutott eszembe, hogy én meg pont most akarok egészségesebben élni, s előadás után talán veszek is vmit, ha tényleg olyan jók ezek. Aztán zóbakerült a terjesztés, ami a beszervezés útján menne. Egy táblára felrajzoltak egy fejjel lefelé álló háromszöget, ami az üzleti modelt mutatta, hogy én vagyok az alatt lévő csúcs, s ha beszervezek valakit, akkor annak az osztaléka is hozzámkerül, s ha az is beszervez valakit, akkor már a végén nekem nem is kell dolgoznom, mert csak áramlik a pénz..... Persze, hogyne,, mondtam magamnak.

A bukó meg az volt az egészben, hogy vásárolhattam volna magamnak Aloés terméket, de kb 10 ezer Ft volt a minimum, amiért kiszolgálnak, annyiért kell összevásárolnom magamnak a dolgokat. Ráadásul ez a csajszi már túl rámenős volt a végén, egyfolytában hívogatott, hogy pl Siófokon lesz egy kis konferencia, amire ugyan pár ezer Ft a belépő, de nagyon megéri, mert a gazdagságom első alappillére volna. - egyfolytában ez a pénzlehúzás látszott a dologból, de azért körbekérdeztem ismerőseimet is, hogy ők mit tudnak az FLP-ről, s kiderült, hgoy két ismerősöm is benne van, de csak maguknak és családjuknak vesznek termékeket, s meg vannak vele elégedve. Naná, az Aloe Verával én is megvolnék :-)

Aztán az egészből annyi lett, hogy tiltólistára tettem a csaj telefonszámát, aki 2 napont hivogatott, hogy vegyek már valamit, s Angyalföldön időközben találtam egy gyógynövényboltot, ahol még kedvezményesebben tudtam vásárolni hasonló termékeket, amiket terítenem kellett volna. Így elindultam az egészséges élet és a megtisztulás útján. :-) Mindenesetre a Mediline polcain is ott voltak az FLP termékei....

 Amúgy egy szomszédblog konkrétan foglalkozik a Sciennet-tel is: 

http://tulajdonkeppen.blog.hu/2009/11/28/53_a_sciennetnek_annyi

Illetve egy MLM-es ügyekről szóló oldal, vagy blog: 

http://antimlm.hu/

 

3 szép színes kép

2009.11.25. 10:53

Egy "ciladis" nevű ember tette fel a Szombathelyi villamos fórumra ezt a linket, ahol 3 nagyon jó minőségű kép látható az egykori hálózatról, 1967-ből.  

Az utolsó képen az "1"-es pályaszámú motorkocsi látható, amelyet mi is megnéztünk a Smidt múzeum udvarán a  múlt hétvégén.

Hú, egy picit elmaradtam innen. Szóval november 14.-ikén megtartottuk az első fórum találkozót a Szombathelyi Villamos fórummal.  Reggel 6:14-kor indult a vonatunk a Keletiből, s 9re már lent is voltunk. 

Szombathely vonalbejárás

  

2 fok volt, s rendkívül nagy köd, de aztán későbbre egész jó időnk lett. A csapat is pontos volt, a vasútállomás előtt megtaláltuk egymást. Utunkat a Széll Kálmán utcában kezdtük, amerre indult is a villamos a pályaudvarról. Onnan nem messze mutatták meg nekem az utolsó két vezetéktartó oszlopot vmi parkban (nem emlékszem a nevére). Majd lassan beértünk a belvárosba is, ahol nagyon szépen felújították a teret azóta, amióta nem voltam ott /2006 január/. Ott, meg az előtt, s utunk további részében is rengeteg vezetéktartó kampót találtunk a házak falán. Síneket viszont nem, max egy 2 méteres darabot, de azt is csak  Smidt múzeum területén, ahol az egyik megmaradt villamos alatt találtuk, de az sem az eredeti vonal maradványa már.

Kiértünk a Kálváriára, az egykori végállomásra, ahol is a remíz is volt, de a helyén egy új építésű társasház van, semmi sem utal az egykori vonalra. Onnan visszamentünk a már említett Smidt múzeumhoz, ahol megnéztük közelebbről a megmaradt villamost, melyet kívülről szépen rendbe hoztak, de motorikusan nem hiszem. Bár ki tudja, a Szentendrén lévő egykori Szombathelyi villamost úgy is rendberakták az egyik teremőr szerint. 
 


 


Szombathelyi villamos /1974/ nagyobb térképen való megjelenítése

 

Sajnos 11:50-kor tovább kellett mennünk Ikervárra egy családi rendezvényre, tovább nem tudtunk maradni, s így a tervezett vonalnak a bejárását is legközelebbre halasztottuk. 

 

Cikkek a túráról, illetve egyéb érdekes linkek:-) :

http://iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1322:villamosszombathelyenujra&catid=6:sineken&Itemid=9

http://westindex.hu/kozelet/a-szombathelyi-villamosbaratok-megtartottak-elso-kozos-vonalbejarasukat

http://blogocska.org/charlie/2007-09-27/a-szombathelyi-villamos/

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/28505_villamos_fak_felett_smidt_muzeumba_kerult_sarga_ket

http://villamosok.hu/nza/szombathely/index.html

http://www.szombathely.hu/hu/2+programsavaria/62+hirek/8222+ujra+csilingelhet+a+villamos+szombathelyen

http://vasnepe.hu/fooldal/20090615_villamos_kozlekedes_szombathelyen
 

 

 

Minden műkedvelőnek ajánlom megtekintésre ezt a két perces egykori videót! :-)

Új mixem

2009.11.06. 10:52

 

Hétvégén készítettem az Endtime of Terrans együttes mixét (ők Terror/EBM vonalon mozognak), s tegnap összedobtam egy kis promó videót ehhez,  amit a YouTube-ra feltettem. Igazság szerint elgépeltem benne valamit, amit túl későn vettem észre, de remélem ti nem ;-)

A kérés az volt, hogy meglehetősen lehangoló, horrorisztikus atmoszférája legyen a számnak, de vigyem bele a saját dolgaimat is. A szám elején még jobbára az EoT. dolgai vannak túlsúlyban (egy elfogott rádióbeszéd, egy Faithless szerű 20 másodperces dallam, meg egyéb effektek), majd utána meg jön a vokál, amikor én veszem át a maradék 4 percben a zenében a hatalmat:-)

Amúgy már készülget a harmadik Tiristor Theory album... :-D

 

süti beállítások módosítása