Ma délben lényegében véget ért a vágányzár a  19-es vonaln, s ma volt a hatósági bejárás, utána meg mi a vezetők is megismerkedhettünk az új pályával.

 

19-es vonalbejárás

 

Alaposan megváltozott itt a helyzet tavaly óta, mert pl megszűnt az Ybl Miklós tér és a Lánchíd megálló is, pontosabban össze lett vonva, s Clark Ádám tér néven a Lánchíd déli oldalán lett kialakítva az új megálló. 

Az első érdekes dolog az volt, amikor a Lánchíd irányából megpillantottam egy Tatra villamost, ugyanis az nem mehet ki a Batthyányi térre, mert a Lánchíd alatt nem fér el, túl széles. A turpisság az volt hogy csak a Lánchidig ment el, s ott a váltón visszafogott:-).

Még javában folyt a munka a megállókban, meg a pálya körül is, úgyhogy csak lépésben tudtunk menni, meg a faágak is úgy belógtaka  vezetékhez, hogy egyszer az áramszedő palettáját is letépte.

Összességében jónak tűnik a pálya, remélem a bicajosok le fognak szokni a villamospályán való közlekedésről, mert ma azokat sem győztük kerülgetni :-S

És még egy kis érdekesség: 1 héttel a pályafelújítás előtt a 2-es villamossal már voltam a Batthyáni téren. De ha a 2-es pont a Duna másik oldalán jár, akkor hogy csinálhattam? Hát olvasd el itt, meg nézd meg a képeket :-D

A bejegyzés trackback címe:

https://uezbeck.blog.hu/api/trackback/id/tr941277915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása